Szent Ferenc nap

Október 4-én Szent Ferenc napot tartott iskolánk, amely egyben az állatok világnapja is. Ezen a napon az alsóbb évfolyamok és a 5. osztály egy foglalkoztató pecsétgyűjtő kalandon vettek részt, amely során megismerhették az állatok világát, a kerti madarakat, fejleszthették ügyességüket, valamint készíthettek dekorációkat is. Ebben a 6. a osztály tanulói segítettek nekik. Ezen kívül Szent Ferenc munkásságához kapcsolódóan hittantanáraink segítségével számos csodálatos rajz, papírbábu született, megismerkedtek a gyerekek a szerzetesrend alapítójának élettörténetével, valamint az elkészült alkotásokból egy az aulában kiállított faliújságot is készítettek.